Invicom Tanácsadó és Szolgáltató Betétei Társaság – www.wellboo.hu
– hatályos 2021. január 1-től –
– legutóbb frissítve 2024. január 11-én –
1. Bevezetés
1.1. Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önt az Invicom Bt. általi adatkezeléssel kapcsolatos tudnivalókról.
1.2. Jelen adatvédelmi tájékoztató lényeges tájékoztatást tartalmaz az Ön személyes adatainak kezelésére vonatkozóan. Személyes adatai megadásával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket. Kérjük, hogy az adatvédelmi tájékoztatót rendszeresen olvassa el, hiszen annak változásai automatikusan alkalmazandóak az Ön által megadott személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha a személyes adatai megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban. Az adatvédelmi tájékoztató módosítását honlapunkon közzétesszük, illetve egyéb módon is értesítjük Önt, attól függően, hogy mely forrásból áll rendelkezésünkre az Ön adata. Kérjük, hogy külön figyelemmel olvassa el a jelen adatvédelmi tájékoztató félkövérrel kiemelt rendelkezéseit, mert azok lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak az Ön személyes adatai kezelésére vonatkozóan.
Honlapunk: www.wellboo.hu
Amennyiben az adatkezelés honlapunkon valósul meg, úgy a Honlap használatával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket, függetlenül attól, hogy regisztrál-e a Honlapon. Ha az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat nem fogadja el, kérjük, ne használja a Honlapot.
1.4. Jelen adatvédelmi tájékoztató kizárólag a természetes személy Érintettek személyes adataira vonatkozik, tekintettel arra, hogy jogi személyek, illetve jogi személyeknek nem minősülő egyéb szervezetek adatai nem minősülnek személyes adatoknak.
1.5. Az adatvédelemmel kapcsolatban az alábbi jogszabályok alkalmazandóak:
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (általános adatvédelmi rendelet; ismertebb nevén GDPR)
A rendelet szövegét itt olvashatja:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32016R0679&from=EN
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) Az Infotv. szövegét itt olvashatja:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100112.TV
2. Az adatkezelő személye
Név: Invicom Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság
E-mail: info@wellboo.hu
Telefon: +36/ 70 / 379 – 52 – 67
Székhely: 8200 Veszprém, Gyöngyvirág u. 14/e
Cégjegyzékszám: 19-06-507888
Adószám: 22116378-2-19
3. Alapvető információk
3.1. Ha az Invicom Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság (a továbbiakban: Invicom) általi adatkezelés jogalapja az Érintett önkéntes hozzájárulása, az Érintett jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás tényének igazolására vonatkozó adatokat az Invicom Bt mindaddig megőrzi, amíg azt a hozzájárulás bizonyíthatósága vagy az Invicom Bt. más jogos érdeke szükségessé teszi.
3.2. Az Érintett felelős az általa megadott személyes adatok valóságáért és pontosságáért. Az Invicom Bt. a közölt személyes adatok valódiságát nem ellenőrzi. Az Invicom Bt. nem felelős az Érintett által megadott téves vagy valótlan adatok kezeléséért, sem az Érintett által közölt téves vagy valótlan adatközlés folytán akár az Érintettet, akár harmadik személyt érő károkért. Az Invicom Bt. nem vállal felelősséget azért sem, ha az Érintett cselekvőképessége vonatkozásában az Invicom Bt-t megtévesztik.
3.3. A hozzájárulás megadása
a) Honlap esetén a Honlap használatával, a Honlapon történő regisztrációval vagy a személyes adatok egyéb módon történő megadásával, minden más esetben az Érintett általi egyéb igazolható módon (papíralapon – pl. nyereményszelvényen – írásban, elektronikus levélben, faxon, kép és / vagy hangfelvétellel stb.) történik.
3.4. Cselekvőképtelen, 14 év alatti kiskorú Érintett esetén csak az Érintett törvényes képviselője adhat meg személyes adatokat az Érintett nevében. Cselekvőképtelen Felhasználó személyes adatainak megadásához a törvényes képviselő nyilatkozatára van szükség. Az aláírt nyilatkozatot személyes átadással, illetve postai úton, e-mail, vagy fax formájában kell eljuttatni az Invicom Bt. részére, illetve a nyilatkozat más igazolható módon is megtehető (pl. kép- és/vagy hangfelvétel).
3.5. Korlátozottan cselekvőképes, 16. életévét még be nem töltött kiskorú személyes adatainak kezeléséhez a kiskorú törvényes képviselőjének hozzájáruló nyilatkozatára van szükség.
3.6. A 16. életévét betöltött kiskorú adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez (azaz a regisztrációhoz, vagy személyes adatai más módon történő megadásához) törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az ilyen Érintett az adatfelvétel módjától függően megadhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását.
3.7. Az Érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az Érintett közszereplése során általa közölt vagy nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatok tekintetében.
3.8. Az Invicom Bt. a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – csak a jelen tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli.
3.9. Az Invicom Bt. nem végez profilalkotást.
4. AZ EGYES ADATKEZELÉSEK
A.
A WELLBOO.HU MŰKÖDTETÉSE ÉS HASZNÁLATA, REGISZTRÁCIÓ, REGISZTRÁCIÓN KERESZTÜL IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK
Érintettek
Az Invicom Bt Honlapját látogató, illetve ott regisztráló személyek, egyes tartalmakhoz hozzászóló személyek (komment)
Adatkezelés célja
A Honlapokon elérhető szolgáltatások működtetése, regisztráció létrehozása, felhasználó azonosítása, hozzászólások moderálása
Kezelt adatok köre
Név*, e-mail cím*, jelszó*, egyéb személyes adat, amelyeket az Érintett a Honlap használata során – a Honlap jellegétől függően – megad (pl. fénykép, vagy recept, amelyet az Érintett feltölt, hozzászólás stb.)
Adatkezelés jogalapja Hozzájárulás
Adatfeldolgozó Tárhelyszolgáltató: Versanus Informatikai és Szolgáltató Kft.
Látogatószám mérés: Google Analytics; Google Inc.(1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA)
Az adatfeldolgozók az Érintettek azon személyes adataihoz férnek hozzá, amelyekhez a feladatuk teljesítése érdekében szükségük van. Az adatfeldolgozó általi adatkezelés időtartama az adatfeldolgozóval megkötött megbízási szerződés fennállta.
Az adatkezelés időtartama
A regisztráció vagy az Érintett által megadott tartalom Érintett általi törléséig, illetve hozzájárulás visszavonásáig. Amennyiben az Érintett közvetlen üzletszerzési célú hozzájárulást is adott, úgy a továbbiakban ld. b) és pontokat
Egyéb
A *-gal megjelölt adatok megadása szükségesek a regisztrációhoz. Amennyiben nem adja meg az adatokat, nem tud regisztrálni. A Honlapon való böngészés közben gyűjtött adatokkal összefüggésben ld. a süti tájékoztatónkat.
B.
KÖZVETLEN ÜZLETSZERZÉS, ELEKTRONIKUS DIREKT MARKETING
Érintettek
Azon személyek, akik különböző csatornákon keresztül (pl. nyereményjátékban való részvételkor, hírlevél feliratkozás stb.) hozzájárulást adtak az adataiknak közvetlen üzletszerzési célú kezeléséhez és ilyen jellegű közvetlen megkeresésekhez.
Adatkezelés célja
Közvetlen üzletszerzési célú megkeresések lefolytatása: az Invicom Bt. termékeiről, szolgáltatásairól, akcióiról, nyereményjátékairól való tájékoztatás.
Kezelt adatok köre
Név, e-mail cím, lakcím
Adatkezelés jogalapja
Hozzájárulás
Az adatkezelés időtartama
Hozzájárulás visszavonásáig
Egyéb
Jogos érdek megnevezése: közvetlen üzletszerzés (a GDPR (47) preambulum bekezdése, valamint a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről 1995. évi CXIX. törvény 3. §-a alapján)
Az Invicom Bt. biztosítja a tiltakozás (leiratkozás) lehetőségét, így amennyiben az Érintett akként nyilatkozik, hogy nem kíván reklámcélú megkereséseket kapni az Invicom Bt-től úgy adatait az Invicom Bt törli és nem fogja ebből a célból felhasználni.
C.
WEBSHOP ÉRTÉKESÍTÉS
Érintettek
Azon személyek, akik a wellboo.hu weboldalon a webshop termékek megvásárlásának céljából hozzájárulást adtak az adataiknak kezeléséhez.
Adatkezelés célja
A webshop megrendelés teljes körű teljesítése.
Kezelt adatok köre
Név, e-mail cím, számlázási cím, szállítási cím, telefonszám.
Adatkezelés jogalapja
Hozzájárulás
Az adatkezelés időtartama
Hozzájárulás visszavonásáig
D.
CHATBOT ALKALMAZÁSA A WEBOLDALON
Az Invicom Bt. a vonatkozó jogszabályok és saját adatvédelmi irányelveit figyelembe véve a jelen dokumentummal kívánja tájékoztatni érintetteket az adatkezelési szabályokról.
Jelen tájékoztató kizárólag a konkrét adatkezelési tevékenység kapcsán tartalmaz információkat. A 2016/679/EU Általános Adatvédelmi Rendelet által előírt tájékoztatási kötelezettség szerinti további információkat Adatkezelő Általános Adatvédelmi Tájékoztatója tartalmazza, mely honlapunkon elérhető:
Az Adatkezelő
Az Ön adatait az Invicom Bt. kezeli. Elérhetőség: 8200 Veszprém, Gyöngyvirág utca 14/e, elérhetőségek: https://www.wellboo.hu, adatvédelmi tisztviselő: Szijártó Gábor, adatvedelem@wellboo.hu
Az adatkezelési tevékenység bemutatása
Adatkezelő Facebook közösségi oldalon lévő profilja a Facebook és Instagram oldalon, illetve a Messenger és Instagram felületén chatbotot alkalmaz a hatékony és informatív kommunikáció elősegítése céljából.
Kezelt adatok köre Adatkezelés célja Adatkezelés jogalapja
az érintett Facebook Messenger, Instagram részére megadott vezeték- és utóneve; Messenger-azonosítója; amennyiben érintett nyilvánossá teszi, úgy e-mail címe, telefonszáma, a feltett kérdések és válaszok, a levelezés tartalma kérdés-válasz funkció biztosítása, kommunikáció elősegítése az érdeklődőkkel Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont – az Ön hozzájárulásával kezeljük ezen adatokat
A hozzájárulást Ön azzal adja meg, hogy a Messengeren, Instagramon Adatkezelővel kommunikációt kezdeményez. Amennyiben nem járul hozzá az adatkezeléshez, kérjük, válassza a kapcsolatfelvétel más módját.
Az adatokat Adatkezelő operatív tevékenységet ellátó munkatársai ismerik meg. Elektronikus adatkezelés okán az adatokat a tárhely-szolgáltató és az applikációt kezelő cég is kezeli, illetve adattovábbításra a Facebook Inc. és a chatbot üzemeltetője a Manychat Inc. részére harmadik országba kerül sor.
Facebook adatkezelési tájékoztató: https://www.facebook.com/privacy/policy/?entry_point=facebook_page_footer
Manychat adatkezelési tájékoztató: https://manychat.com/legal/privacy
Bővebb információt az a Rendelet 15. cikk alapján kérhet Adatkezelő fent meghatározott elérhetőségein.
Az Ön adatait a chatbotról történő leiratkozással haladéktalanul, egyéb esetben legfeljebb 1 év után töröljük.
Az Ön jogai – Az Ön jogait a Rendelet határozza meg, melyek közül a legfontosabbak:
– Ön kérelmezheti az Adatkezelőtől az Önre vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint joga van az adathordozhatósághoz.
– Hozzájárulással kezelt adatok tekintetében Ön hozzájárulását bármikor, akár indokolás nélkül visszavonhatja, azonban ez nem érinti a hozzájárulás visszavonása előtti adatkezelés jogszerűségét.
Ön jogait úgy gyakorolhatja, hogy kapcsolatba lép Adatkezelővel a fent meghatározott elérhetőségeken. Kérelem benyújtása esetén Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül írásban válaszol. További tájékoztatásért kérem, vegye fel a kapcsolatot Adatkezelővel elérhetőségein.
Jogai feltételezett megsértése esetére Ön panasszal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., +36-1-391-1400, ugyfelszolgalat@naih.hu) vagy bírósághoz fordulhat. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Érintett választása szerint – a lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek)
További tájékoztatásért kérem, olvassa el az Általános Adatvédelmi Tájékoztatót vagy vegye fel a kapcsolatot Adatkezelővel fentiekben meghatározott elérhetőségein.
Egyéb
Az Invicom Bt. biztosítja a tiltakozás (leiratkozás) lehetőségét, így amennyiben az Érintett akként nyilatkozik, hogy nem kíván reklámcélú megkereséseket kapni az Invicom Bt-től úgy adatait az Invicom Bt törli és nem fogja ebből a célból felhasználni.
5. Adatfeldolgozás
5.1. Adatfeldolgozónak minősül az a természetes vagy jogi személy vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel. Az adatfeldolgozás az adatokkal kapcsolatos döntési jogosultságot nem jelent: az adatfeldolgozó az adatkezelő adatkezelési döntéseit hajtja végre.
5.2. Az Invicom Bt. az egyes adatkezelésekkel összefüggő részletes tájékoztatás kapcsán ismertette az adatfeldolgozók személyét és feladataikat. Tekintettel arra, hogy jelen tájékoztatás nem alkalmas valamennyi adatfeldolgozó megnevezésére, ezért összefoglaló ismertetjük az Invicom Bt. által igénybe vett adatfeldolgozók által nyújtott szolgáltatásokat:
a) hírlevélküldő és tömeges e-mail küldő szolgáltatás
b) fényképkészítés, újságírás
5.3. Egyedi esetekben (nyereményjáték, akció stb.) az Invicom Bt. igénybe vehet más adatfeldolgozó(ka)t is, amely(ek) személyéről az adott részvételi feltételekben ad tájékoztatást.
6. Adattovábbítás
6.1. Az egyes adatkezelések ismertetésénél az Invicom Bt. felsorolta az adattovábbítások címzettjeit, illetve azok kategóriáit.
6.2. Az Invicom Bt. jogosult és kötelesek minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely továbbítására jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt az Invicom Bt. nem tehető felelőssé.
7. Adatbiztonság
7.1. Az Invicom Bt. az adatok biztonságáról a vonatkozó előírásoknak megfelelően gondoskodik.
7.2. Az Invicom Bt. az adatbiztonságra vonatkozó intézkedések körében megteszi különösen azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azon eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a kezelt adatok védettek legyenek a jogosulatlan hozzáféréssel, megváltoztatással, továbbítással, nyilvánosságra hozatallal, törléssel, megsemmisítéssel, véletlen megsemmisüléssel, vagy sérüléssel szemben, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
7.3. Az Invicom Bt. az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintetbe veszi a technika mindenkori fejlettségét. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül az Invicom Bt. azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene az Inviocm Bt-nek. Az Invicom Bt. ezen követelményeket az adatfeldolgozók irányában is érvényesíti.
7.4. Az Invicom Bt. kötelezi magát arra, hogy minden olyan harmadik felet, akik részére az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, felhívja a fenti vállalások betartására. Az Invicom Bt. általi jogszerű adattovábbítás esetén ugyanakkor az Invicom Bt. nem vállal felelősséget a címzett által okozott károkért.
7.5. Az Invicom Bt. valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására.
7.6. Az Invicom Bt. az Érintettek személyes adatai titkosságának, sértetlenségének megóvása érdekében a személyes adatokat jelszóval védett adatbázisokban tárolja.
7.7. Az Internethez és a belső hálózathoz kapcsolódó informatikai rendszerek, berendezések, szoftverek, operációs rendszerek, adattároló eszközök, hálózati felhasználói fiókok, céges email postafiókok az Invicom Bt. tulajdonát képezik. Ezek a rendszerek kizárólag a cég és partnerei üzleti ügyeihez kapcsolódó feladatok elvégzésére használhatók. Ezen informatikai rendszerek, erőforrások használatára azon munkatársak jogosultak, akiknek az ilyen jellegű feladatokat munkaköri leírásuk kifejezetten előírja.
8. Érintett jogai a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban
8.1. Az Érintett bármikor, a jelen tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken tájékoztatást kérhet az őt érintő adatkezelésről, kérelmezheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Az Érintettet megilleti továbbá az adathordozhatóság joga.
8.2. A Invicom Bt. indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az alábbiak szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a Invicom Bt. – a késedelem okainak megjelölésével – a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatás ad. Ha a kérelem elektronikus úton érkeze????, a tájékoztatás lehetőség szerint szintén elektronikus úton történik, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem kell intézkedéseket tennünk az Érintett kérelme nyomán, úgy késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatni fogjuk az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy panasztételi lehetőséggel élhet az adatvédelmi hatóságnál, továbbá élhet bírósági jogorvoslati jogával is.
8.3. A kérelmek teljesítése ingyenes, ha azonban a kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a Invicom Bt., figyelemmel a kérelem folytán felmerülő adminisztratív költségekre, észszerű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem teljesítését.
8.4. Ha a kérelmet benyújtó Érintett kilétével kapcsolatban megalapozott kétség merül föl, további, a személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtása kérhető.
8.5. Az Érintett kérelmére a Invicom Bt. tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, az Érintett jogosult arra, hogy a Invicom Bt. által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz, illetve az adatkezelés céljára, az érintett adatok kategóriáira, azon címzettekre vagy címzettek kategóriáira, akikkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, az adatkezelés tervezett időtartamára vagy az időtartam meghatározásának szempontjaira, valamint az adatok forrására vonatkozó információkhoz hozzáférést kapjon.
8.6. Kérelemre a Invicom Bt. az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díj számítható fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.
8.7. Az Érintett kérheti a pontatlan adatok helyesbítését, és joga van arra is, hogy kérje a hiányos adatai kiegészítését.
8.8. Az Érintett kérheti, hogy az Invicom Bt. a személyes adatokat törölje, ha
a) azokra már nincs szükség abból a célból, amelyre figyelemmel az adatkezelés történt;
b) ha az Érintett a hozzájárulását visszavonja, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) annak a 8.13. pont szerinti feltételei fennállnak;
d) az adatkezelés jogellenes;
e) azokat az Invicom Bt.-re vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell,
f) az Érintett 16. életévét be nem töltötte, kiskorú.
8.9. A Invicom Bt. fenti kérelemre az adatokat törli, kivéve, ha a további adatkezelés
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása,
b) az azt előíró, az Invicom Bt.-re vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése,
c) jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme
céljából szükséges.
8.10. Az Érintett kérésére az Invicom Bt. korlátozza az adatkezelést, ha
a) az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi az adatok pontosságának ellenőrzését,
b) bár az adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a törlést, és ehelyett a korlátozást kéri,
c) az Invicom Bt.-nek már nincs szüksége az adatok kezelésére, de az Érintett azt jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez igényli,
d) az Érintett a 8.13. pont szerint tiltakozott az adatkezelés ellen, amely esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.
8.11. Ha az adatkezelés az előzőek szerint korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatok – a tárolás kivételével – csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más személy jogainak védelme érdekében, vagy az Európai Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből kezelhető. A korlátozás feloldásáról az Invicom Bt. az azt kérő Érintettet előzetesen tájékoztatja.
8.12. A helyesbítésről, a törlésről vagy korlátozásról az Invicom Bt. az Érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot továbbította. Az értesítést az Invicom Bt. mellőzi, ha ez lehetetlen, vagy nagy erőfeszítést igényel. Ha az Invicom Bt. nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
8.13. Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a) ha az jogos érdek alapján történik; ebben az esetben az adatkezelés nem folytatható, kivéve, ha az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben elsőbbséget élvező kényszerítő erejű jogos okok, vagy olyan okok indokolják, amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak,
b) ha az közvetlen üzletszerzés érdekében történik vagy ahhoz kapcsolódik; ilyen esetben e célból az adatkezelés a továbbiakban nem folytatható.
A 8.2-8.4. pontok a tiltakozás esetére is irányadók.
8.14. Az adathordozhatóság joga alapján az Érintett egyrészt kérheti, hogy az Invicom Bt.-től, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban a kezelt személyes adatait megkapja és azt bármely adatkezelőnek ő maga továbbítsa, másrészt kérheti a 6.4. pont szerinti adattovábbítást az Invicom Bt.-től.
8.15. Ha az Invicom Bt. az Érintett fentiek szerint kérelmét nem teljesíti, legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja annak okáról.
8.16. Amennyiben az Érintett meglátása szerint a személyes adataival kapcsolatos jogai sérültek, úgy kérjük, hogy panaszát jelezze az Invicom Bt. felé a lent megadott elérhetőségek egyikén.
8.17. Az Invicom Bt. értesítésétől függetlenül a hatósághoz is fordulhat. Ha így dönt, azt az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést a hatóságnál:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
8.18. Ha jogellenes adatkezelést tapasztal, polgári pert is kezdeményezhet. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Ön lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (az alábbi hivatkozáson találja törvényszékek felsorolását és elérhetőségét:
https://birosag.hu/torvenyszekek
9. Az adatvédelmi tájékoztató változásai a Honlapon kerülnek közzétételre. Mindig az aktuálisan hatályos adatvédelmi tájékoztató alkalmazandó a személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha az Érintett regisztrációjakor, vagy személyes adatai egyéb módon történő megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban.
10. Kapcsolat
10.1. Amennyiben kérdése, észrevétele vagy kérése van jelen adatvédelmi tájékoztatóval kapcsolatban, panaszt tenne, vagy a 10. pontban rögzített jogait szeretné gyakorolni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségeken:
Invicom Tanácsadó és Szolgáltató Betéti Társaság.
Székhely: 8200 Veszprém, Gyöngyvirág u. 14/e
Telefon: + 36 / 70 / 379 – 52 – 67
E-mail cím: info@wellboo.hu
Cégjegyzékszám 19-06-507888
Adószám: 22116378-2-19
12. Hatály
Jelen adatvédelmi tájékoztató 2024. január 11-étől alkalmazandó.