Gellért fürdő – ahol a Zsolnay csempék mesélnek

Gellért fürdő úszómedence

A Gellért fürdő a hazai termálfürdők csúcsdísze. Egy igazi arisztokrata a jól öltözött, ámde hozzá képest mégiscsak polgári masszában. Minden — a magyar fürdőkultúra után csupán csak apró vonzalmat is érző — fürdőkedvelőknek szívből ajánlom, hogy legalább egyszer az életben (vagy sokkal többször) látogasson el ebbe, a minden négyzet centiméterében pompában úszó szecessziós gyógykomplexumba. Jó lenne, ha mindenki közelről látná, hogy az ősök milyen nívót álmodtak meg így röpke, 106 év távlatából nekünk, a jövő fürdőző nemzedékeinek.

A Gellért fürdő egykor

A Gellért nagy múltra tekint vissza, II. András a 13. században már gyógyházat és fürdőt alapított a helyén. Majd később a 15. századból is találunk feljegyzéseket a „csodahatású forrásokról”. A török hódoltság ideje alatt Acsik Ilidzse állt a helyén, (az Ilidzse török fürdőt jelent) mely a hódítók körében igen kedvelt volt, tágas tereinek és meleg termálforrásának köszönhetően. Buda visszafoglalásakor Habsburg Lipót háziorvosának tulajdonába került, később az orvos fia adta el Buda városának 1718-ban.

A magyarok körében, – a medencék aljára lerakódó forrásiszap miatt -, csak sáros fürdőnek nevezett komplexumot, pár újabb tulajdonosváltást követően, 1894-ben a Ferenc József híd (Szabadság híd) építésekor bontották le. 1901-ben a „Budapest fürdőváros” koncepció keretein belül (bizony már akkor létezett ez a törekvés) a főváros kisajátította a telket és vele a gyógyforrást is.

hullámmedence

A szecessziós stílusban épült Gellért fürdő és szálló, ahogy a mai formájában ismerjük, 1918-ban nyitotta meg a kapuit. Ez volt a főváros első luxus kategóriájú létesítménye. A Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin, Sterk Izidor tervei alapján készült késő szecessziós épület világszerte ismert és kedvelt. Tereit Zsolnay mozaikok, műalkotások, szobrok, színes ablakok díszítik.

Gellért

3 érdekesség a Gellért fürdőről

  • A Gellért 1927-ben még az akkoriban Európában is kuriózumnak számító hullámfürdővel bővült.
  • Az 1918-as nyitás óta két alkalommal zárt be, egy nagy csőtörésnek köszönhetően még a 2002-ben és 2020-ban.
  • Az 1945-ös budapesti ostrom alatt is működött, pedig a női oldal egy bombatalálattól szinte teljesen elpusztult.

Íme 7 érdekesség a Gellért fürdőről.

A Széchenyi fürdőhöz hasonlóan a Gellért fürdő is szimmetrikus. Azaz a fürdő tükrös elrendezésű, aminek az az oka, hogy egészen az ezredfordulóig, női és férfi részleg különítette el a nemeket egymástól. Az ezredforduló után hétvégén már koedukált volt. Majd 2013 január 1-től vált minden nap, mindkét nem számára egyszerre elérhetővé az egykori női és férfi részleg.

Tolnay Klári

Gellért fürdő híres látogatói

A Gellért fürdő híres vendégei közé tartozott I. Julianna holland királynő, aki itt töltötte a mézesheteit, illetve Richard Nixon az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Jehudi Menuhin híres amerikai hegedűművész is. A Gellért fennállása óta a nagy gondolkodók, művészek, írók, költők, politikusok, színészek és színésznők kedvelt találkozóhelye, a 30-as években készültek Pusztai Sándor úszómester lesifotói, mely kópiáknak köszönhetően bepillantást nyerhetünk az akkori közösség életébe.

Pusztai Sándor, a fürdők krónikása olyan hírességeket kapott lencsevégre neglizsében, mint Heltai Jenő, Tolnay Klári, Karinthy Frigyes, Ifj. Horthy Miklós. Ezekből a csodálatos fotókból született a Miniszterek gatyában c. kiállítás, mely 2012-től a fürdőben is megcsodálható.

A filmforgatások során hazánkba érkező hollywoodi produkciók stábtagjai, színészei, sztárjai is szívesen mártóznak meg a Gellért medencéiben. Legutóbb Ryan Gosling pózolt a Gellért csodálatos motívumait használva háttérnek a GQ magazin címlapfotózásán.

Ryan Gosling Gellért fürdő

Az alábbi fotó egy igazi színes ritkaság a Fortepan gyűjteményéből. Gyönyörű színeivel, formáival szinte beszippantja, letaglózza az embert. Egy olyan legendás, érzelmekkel teli kor kellős közepébe kalauzol, melyben a felkorbácsolt emóciók történelmi időket írtak ugyan, a Gellért medencéjében mégis tökéletes nyugalmat és harmóniát találunk.

Gellért fürdő 1940 Fortepan hullámmedence

Vajon milyen könyvet olvashat az őszes Úr a kép előterében? Mellette balra, mintha valaki rosszallóan fürkészné a fotó elkészültét. Van, aki az unokájával játszik, mások napoznak vagy a korlátba kapaszkodva áztatják fáradt tagjaikat. Mindeközben a medence előterében álló urak talán pont a termálvíz gyógyerejéről elmélkednek.

Kihagyhatatlan élmény

A Gellért fürdő összesen 13 medencével rendelkezik, amihez finn szauna, gőzkabin és hőlégkamra is tartozik. A világ talán egyik legszebb úszómedencéje, (persze nem hasonlít egy normál versenymedencére) is itt található.

Gellért

A Gellért praktikussága, átgondolt elrendezése mutatja a fürdővételezés ésszerű útját, kezdve a meleg vizes termál medencék közvetlen szomszédságában található zuhanykabinokkal, ahol még a tusolás is egy jófajta wellness élménnyel ér fel, ahogy a fürdővendég a forró termálvíz előtt megtisztítja a testét a szennyeződésektől. Majd egy melegebb (38 Celsius fok) és egy „hidegebb” termál medencében (36 Celsius fok) áztathat egy kis időt (kb. 30 percet), betartva az előírt fürdőidőt természetesen.

Gellért

Ha mindkettővel végeztünk, a zuhanykabinok mellett található a 19 fokos merülő medence, csípős hideg, mégis frissítő érzést nyújtó vizével könnyedén zárhatjuk be a pórusainkat. A medencetérből kifelé vezető út a pihenő/masszázs szobába vezet, ahol megadhatja az ember a testnek, ami a legfontosabb ilyenkor: 20 perc nyugalmat majd egy kis kényeztetést, masszázst, olajozást. Egy univerzális fürdőélmény az ősi recept szerint.