
Harkány bizony igencsak „jó környéken lakik”, ha lehet így fogalmazni, hiszen elég, ha csak a megyeszékhely, Pécs látnivalóira, lehetőségeire, programjaira gondolunk, aztán rögtön itt vannak Siklós hős várvédői, Villány ízletes nedűi. És akkor nem is kell messzire menni, hiszen Harkány rendelkezik az egyik legtöbb szolgáltatással és fürdőelemmel bíró termálfürdővel az országban, sőt a harkányi víz is mesébe illő, hiszen már a puszta érintése is selymesebbé teszi a bőrt.
Na nézzük! Harkányba, egy villányi kitérővel érkeztünk meg, pontosabban az első megállónk a palkonyai pincesor volt, ahol éppen egy rangos társasági esemény zajlott. Csoportos borozgatás folyt, ami mégiscsak egy igazi élményt adott az épületekhez, kvázi Palkonya gyakorlati felhasználását mutatták be a lehető legmegkapóbb módon.
Villány maga a borkedvelők paradicsoma, érdemes minél több időt rászánni, hiszen a sietség egészen biztosan nem kompatibilis azzal, amiről szól ez a dolog, leültünk, beszélgettünk, ettünk jókat. Ez egy ilyen hely, egy ilyen életérzés. Fantasztikus borok vannak itt Villányban, Caberné Franc, Caberné Savignon, Merlot, mindent érdemes megkóstolni.
Villányi programunk után érkeztünk meg a hotelba, ami talán ár érték arányban az egyik legjobb volt a Harkányi fürdő közelségében. Másnap reggel felfedeztük a környéket, a Jézus Szíve templomot, a Harka kútból ittunk gyógyvizet, de már a tapintásánál észrevettem, hogy milyen selymes lesz az ember bőre tőle. Szóval igencsak felvillanyozódtam, a termálfürdővel kapcsolatban. Megtudtam, hogy a gyógyvíz a kénes vizek családjába tartozik, nagyszerűen kezelhető kúraszerű felhasználással, izom és reumatikus, ízületi problémákat, nőgyógyászati és meddőségi panaszokat, pikkelysömört gyógyít, ivókúrával alkalmazva pedig serkenti az emésztést, csökkenti a vérnyomást, enyhíti a vércukorszintet. Nem sokkal később már a medencében ücsörögtünk a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben.
A fürdő 21 medencével rendelkezik, azon kevés hely közé tartozik az országban, ahol télen és rossz idő esetén is sokan, jól szórakozhatunk. Fejlett szaunavilággal és gőzkabinnal is rendelkezik, ami egy újabb elem a ritkaságok között. Szóval nagyot lazítottunk szaunáztunk, gőzkabinoztunk és jókat relaxáltunk, olvasgattunk a medence mellett. „Hazafelé” pedig a helyi pizzéria okozott egészen kíváló, kulináris élményeket.

A második napon Pécs volt az úti cél, a baranyai megyeszékhely mindig is egy, lehetőségeihez képest alulértékelt város volt számomra… Meglátogattuk a Zsolnay negyedet, a kesztyű manufaktúrát, sétáltunk egy jót a dzsámi környékén és ettünk egy igazán mennyeit a Király utcában. Ebéd után következhetett a Bazilika és a Dóm tér környéke, a Vasarely múzeum kihagyhatatlan, egy igazi zseni munkássága csodálható meg itt! Óriási!
Harkányba vissza Siklós felé mentünk, ahol megcsodáltuk a rendkívül jó állapotban fennmaradt Siklósi várat, ugye aki emlékszik a Tenkes kapitánya c. fekete-fehér sorozatra, néhány helyet ismerősnek fog találni itt. Érdemes még sétálni egyet a Malkocs bej Dzsámija és a Siklósi strandfürdő környékén, sőt a település belvárosa is megér egy misét, hiszen nagyon szép épületek veszik közre a jellegzetes délvidéki kisváros utcáit.
Harmadik napunk természetesen még egy kis fürdéssel és harkányi víz vételezéssel telt. Hazafelé pedig megálltunk a szigetvári Barátságparkban, ahol megcsodáltuk Zrínyi Miklós és a Nagy Szulejmán emlékművét, kalandoztunk a kor emlékeiben ezen a helyen, tényleg megkapó energiák vannak itt. Ajánlom mindenkinek, ahogy a komplett harkányi túrát is! Van egy érzés, amikor egy kis idő elteltével visszagondolsz egy helyre, ahol egy kis időt töltöttél, és igazából nem tudod megmagyarázni, de egyszerűen mosolyogsz, amikor visszagondolsz erre az időre és biztos vagy benne, hogy visszatérsz még. Nekem Harkány ilyen! Jövök újra!

Harkány elsősorban a fantasztikus vize miatt jelentős, de a környék látnivalói, Pécs közelsége kellemes kikapcsolódást kínál, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő nyújtotta wellness mellé. Akárhogy is nagyszerű időtöltésben lesz részed itt, hiszen Harkányra mindig számíthatsz! Jó szórakozást!